Bivalysimizés az Állatsimogatóban

„Jámbor állat a bivaly, s mi tagadás, lusta” – ahogy Kányádi Sándor írta, ez a mi kis bivalyunkra is igaz.

Bivalyunk olyan jámbor, hogy hagyja magát simogatni, imádja ha a szarva tövét és a füle mögött is vakargatod, nemcsak a nóziját simized. Az is igaz, hogy lusta, de a gyomrát nagyon szereti, ezért a zoo csemegével ki tudod csalogatni az istállóból és nyújtott tenyérből etetheted.

Bivaly simogatás: minden nap 10:00 órától, a nyitvatartási időben.
A program árát a belépőjegy tartalmazza.

Bivalytörténet

A bivalytartás (bivalytenyésztés) az ökológiai állattenyésztés „szunnyadó” lehetősége, de nem a bivalyok hibájából.
Magyarországon a bivaly (Bubalus domesticus) tenyésztéséről Szent István idejéből, illetve 1412-ből már sejtünk írott jelzéseket, de elődeink biztosan ismerték. Virágkorát a XVIII-XIX. században élte. A történelmi Magyarországon a bivalyokat két testnagyságban találjuk meg (kisebb: Zala, Somogy vármegye, nagyobb Szatmár, Erdély).

A bivaly eredete: India: balkáni, illetve görög-olasz közvetítéssel jut Magyarországra. Napjainkban kis létszámban, kuriózumként tartják, tenyésztését a természetvédelem kezdi felkarolni.

A bivalyállomány becsült nagysága mintegy 2 000 egyed. Terjed, sok vizes élőhelyen kezd feltűnni napjainkban.
Származásának megfelelően kedveli a vizes élőhelyet, fekete színe miatt is, hőleadásához nélkülözhetetlen a vízben, vizes helyen való fürdés („dagonyázás”).

A bivaly hatalmas erőkifejtésre képes igázásnál („bivalyerős”). (Leggyakrabban a teheneket és az ökröket igázzák. Ázsiában ilyen felhasználása nélkülözhetetlen.)

A bivalyokat a téli hideg elől védeni kell. Élettartamuk hosszú, a tehenek 16-18 éves korig tenyésztésben tarthatók.

A bivalyok félénk, óvatos, bizalmatlan, de állandó gondozójának engedelmes; óvatosan lehet fejni, igázni.

Kányádi Sándor: Bivalyos vers

• Jámbor állat a bivaly,
  s mi tagadás, lusta,
  de ha kell, a hegyet is
  helyéből elhúzza.

  Olyan erős és olyan
  nagyon igazságos,
  nincs az a ló, amelyik
  hívebb a gazdához.

  Letérdel, de a terüt
  cserben úgy sem hagyja;
  én mondom ezt nektek, a
  volt bivalyos gazda.

  Minden közül
  ő a legerősebb,
  mégsem írtak róla még
  soha bár egy verset.

  Medvét, lám, az emberek
  nagy ritkán ha látnak,
  s nem is nagyon hívei
  a találkozásnak,

  hacsak nem a rács mögött
  csücsül a jó s mint egy szelíd barika,
  nincs megkezesítve.

  Ki merne, teszem azt,
  csak úgy kényre-kedvre
  bokrászgatni ott ,ahol
  otthonos a És ki merne, ugyan ki,
  ha szembe jön ki merne egy jó húzni a medvére?

  Hát az állát s a meg ki vakargatná,
  mint egy jámbor bivalyét?
  És a hagyná?

  Mégis könyvek garmadát
  írták a medvéről,
  s egy sort sem az állatok
  kedves négeréről.

  Pedig s bivaly közt
  van is hasonlóság,
  amíg a bivaly,
  bivalybocsnak mondják.

  S úgy is cammog a bivaly,
  mint valami ringatózik, mintha csak
  hajón lépegetne…

  Hajón mintha a
  Föld nagy hajó volna,
  úgy lépeget a bivaly
  öreg matróz módra.

  De itt el kell mondanom,
  mit régóta sejtek:
  miért, hogy a bivalyok
  ringatózva lépnek.

  De térkép is kell ehhez,
  még inkább egy földgömb,
  tudnunk kell, hogy a bivaly
  először hol bömbölt,

  illetve hol rekkegett,
  és vajon mi végre?
  S hol sütötte le a Nap
  ilyen feketére?

• Bizony messziről került
  a mi pocsolyánkba,
  csoda-e, ha billegő
  a bivaly járása?

  De ne vesztegessük a
  drága szót hiába,
  keressük csak, merre van
  Szumátra és Jáva.

  Ott a forró trópuson,
  az örökös nyárban,
  ott lebzsel a bivalyős
  a langy pocsolyában.

  Nemcsak lebzsel, húzza is
  az igát keményen,
  lépeget a rizsvetés
  tocsogó vizében.

  Tehát onnan jöhetett
  jó annak előtte,
  trópusi nap melegét
  őrzi még a bőre.

  Azért olyan fekete,
  s nem azért, mert gyászol,
  mivel ilyen messzire
  került hazájától.

  Jó hazára lelt ő itt,
  kedvére valóra.
  Megszokta a telet is:
  jó istálló óvja.

  Hangja azért rekegő,
  mert ritkán használja,
  éppen ezért érthető,
  ha be van rozsdálva.

  S azért olyan billegő
  a bivaly járása,
  mert érkezett
  őkelme e tájra.

  És megszokta a hajón
  a tengerész-járást,
  és elhagyni lusta?
  mindenegy szokását.

  Így sejtem én, ez lehet
  járásának titka,
  bár ezt eddig senki még
  róla le nem írta.

  Én sem veszek mérget rá,
  hogy így van s nem másképp,
  de megtudnám, én
  Szumátrában járnék.